Önkormányzati segély

A Képviselő-testület által felhatalmazott Pénzügyi Bizottság önkormányzati segélyt nyújt

  • a) a létfenntartását veszélyeztető rendkívüli élethelyzetbe került, valamint az időszakosan vagy tartósan létfenntartási gondokkal küzdő személyek részére,
  • b) a temetési költségekhez való hozzájárulásként,
  • c) pénzbeli támogatás formájában a gyermek és fiatal felnőtt rászorultságára tekintettel.

Önkormányzati segélyben részesíthetők kérelemre vagy kivételesen hivatalból azok, akik önmaguk, illetve családjuk létfenntartásáról más módon nem tudnak gondoskodni vagy alkalmanként jelentkező többletkiadások – különösen betegség, elemi kár, stb. – miatt anyagi segítségre szorulnak.

Az önkormányzati segély esetén az egy főre jutó családi jövedelemhatár a mindenkori nyugdíjminimum 150 %-a, egyedül élők esetében 200 %-a, mely felett a segély csak rendkívüli élethelyzetben  (haláleset, súlyos betegség - baleset stb.) nyújtható.

Egy naptári évben ugyanazon személy:

  • a) Legfeljebb 3 alkalommal részesíthető önkormányzati segélyben.
  • b) A segély egyszeri vagy többszöri alkalomra is megállapítható. Amennyiben a Pénzügyi Bizottság több alkalommal történő segélyezésben dönt, a határozatban fel kell tüntetni valamennyi kifizetés időpontját és a kifizethető összeget. A kifizetések azonban ez esetben nem haladhatják meg az évi 3 alkalmat.
  • c) A segély minimális összege egy alkalommal 2.000 Ft.

A kérelemhez csatolni kell:

  • a) Az igénylő és vele közös háztartásban élők rendszeres nettó jövedelméről szóló igazolásokat és az egyéb jövedelmekre vonatkozó nyilatkozatokat.
  • b) A jövedelemszámításnál irányadó időszak a havonta rendszeresen mérhető jövedelemnél 1 hónap, egyéb jövedelem esetén egy év.
  • c) Amennyiben az igénylő és családja jövedelme kizárólag vagy túlnyomórészt vállalkozásból, vagyonhasznosításból származik, és kétség merül fel jövedelemnyilatkozata valódiságát illetően, a Polgármesteri Hivatal megkéri a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) igazolását az igénylő jövedelemadójának alapjáról.

Temetési költségekhez való hozzájárulásként megállapított önkormányzati segély

  • a) annak állapítható meg, aki az elhunyt személy temetéséről gondoskodott, de arra nem volt köteles, illetve tartásra köteles hozzátartozó esetén akkor, ha a temetési költségek viselése a saját, illetve a családja létfenntartását veszélyezteti. (Az elhunytak eltemettetéséről a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény 20. § (1) bekezdésében foglalt személyek kötelesek gondoskodni)
  • b) összege az elhunyt személy eltemettetésének költségeihez való hozzájárulásként nem lehet kevesebb a helyben szokásos legolcsóbb temetés költségének 10%-ánál, de elérheti annak teljes összegét, ha a temetési költségek viselése a kérelmező vagy családja létfenntartását veszélyezteti.
  • c) nem állapítható meg a temetési költségek finanszírozása érdekében annak a személynek, aki a hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény alapján temetési hozzájárulásban részesül.